Szeretném ha vége lenne,szeretném eldobni fájdalmas keresztem.Kevés volt a jó az életemben,mikor kellett segítő kézre sosem leltem...senki nem ért hiába ordítok a szikla peremén egyedül táncolok.Vajon leesek a mélybe?Vagy lesz ki kihúz a fénybe?Az idő majd gyógyulást hoz sebeimre egyszer,ha nem akkor meg elveszek a sötétségbe!!

Ülök s a falak mint börtön zárnak körül,

de képzeletem szárnyra kel,most messze repülök.

Életem gyertyáján már nem tombol a láng,

lassan égetem,nehogy idő előtt fogyjon el.

Annyi könny áztatta már arcomat,temetni próbálva múltamat

sok édes akár fájó emlék egybekötve egész,

bár megállíthattam volna néha-néha az idő vasfogas kerekét.

Sokáig büntettem magam minden hibáért,

de kopár,üres lelkemben ismét fény világit.

Már nem sírok az elmúlt dolgokért,

még ha néha-néha kacéran is röhög képembe sok fájó emlék.

Elmúlt szerelmek,elveszett álmok feledést nyernek,

mert élni nem a múltban hanem a jelenben kell.

Igazábol sosem felejtünk senkit sem el csak idővel máskép gondolunk rá,

mert ami most még fáj és éget az idő homokja tünteti majd el.

Még fáj ha rád gondolok,még látom gyönyörű mosolyod,

szemed szikrázó fényét,még hallom olykor a hangod

s néha álmaimban ölelsz is még...

De a nehezén már túl vagyok s egyre könnyebb lesz,

mert az idő lassan begyógyítja a most még fájó sebeket..

 

Ha leírhatnám mi bennem zajlik tudom senki nem figyelne rám,

ha elénekelném az életem minden bánatát tudom senki nem hallaná.

Ha csak egyszer ősztintén szívemből dalolhatnék,

ha csak egyszer őszintén újra szerethetnék,

ha csak egyszer égetne még a vágy tüze,

csak egyszer add meg nekem oh istenem!

Nem sírtam még el minden könnyem,

nem mondtam még el senkinek mennyire fáj a szívem,

nem tud rólam semmit ez az átkozott nagy világ,

nem tud rólam semmit senki s nem is fog talán.

Millió ember között egyedül vagyok,

nincs olyan ember kiben őszintén megbízhatok...

Sok az áruló,sok a hazug ember

csillagos ég alatt az ember már álmodni sem mer...

Hát nézz rám kérlek Istenem,

tudom már rég eltévedtem...

Letértem már rég a hejes útról ez a dal is most csak néked szól...

Szívemben a bánat,szememben a könnyek

nézem az út porát s gondolkodom mitől lenne könnyebb...

Oh ha könnyeim felszáradnának,

oh ha a világon kevesebb lenne a bánat...

Nézz le rám Istenem imát rebeg ajkam,

nézz le rám s sok más tékozló fiatalra...

Elveszünk az úton a mocsok mindent beterít,

nyújsd kezed felénk ne legyen ennyi kín...

Sok a bűn a háború,

sok az ártatlan ember,

sokan halnak,mert mások kezében elsül a fegyver...

Nézz le rám Istenem halld meg az imám,

nyisd fel az emberek szemét,hogy milyen szép is a világ!

Töltse el az emberek lelkét a nyugtató magány,

takarolyuk legyen a csendes félhomály...

S ha egymásra nézve,színtől független

meglássák a lényeget,tudom kihullik kezükből a fegyver...

Remélem hallod ezt a dalt mit dúdolok,

mert szívemből,őszintén csak neked szól!!!

Éneklem s énekelj velem,

mint lágy eső csendes nyári éjjelen...

De ha vihar tombol lelkünkben,te adj feloldozást,

én is várom hogy enyhülést adjon a szivárványos délután...

Ne hagyd hogy a bántó sötét fellegek uralják a lelkemet,

segíts elkergetnem s hejébe a fényt beengednem...

Tárva az ajtó,tárva az ablak

a várva várt fény mégse sétál be rajta...

Én várok és félek,

félek,hogy lassan kiégek...

Ha hallod az imám adj feloldozást,

könnyits a kereszten mit balgán szereztem...

Én fizetem a bűneimért becsesen a vámot,

de ó Uram add,hogy ennyire már ne fájjon...

Kérlek uram nyújsd kezed s adj enyhülést a háborgó lelkeknek!!!

 

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Szóljon most belőlem a harag és gyűlölet,
úgy érzem két kezemmel fojtanálak meg.
Elmennék hozzád egy pisztollyal a kezembe
s nyugodt szívvel eresztenék golyót a fejedbe.
Mert te is csak hitegettél s nem szerettél,
testemen csak élvezkedtél...
Nem tudom észre e vetted,hogy nekem is van lelkem
s felfogtad e hogy mit tettél velem...
De látod?
Milyen hülye is vagyok hisz rád haragudni nem tudok...
Szeretném ezeket mondani neked,de szívem nem tud gyűlölni téged...
Bármennyire átkoználak s szidnám a neved,
a föld legmélyébe temetném el emléked...
De nézz rám,figyelj édesem
számomra te vagy a mindenem...
S bárhogy fáj szívem mégis áldva áld,
bár számomra társ csupán csak a magány....
Szeretném ha visszatérnél de nem fogsz soha
ezt a pár sort bár ne is írtam volna.

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Kiszakítottál belőlem egy darabot,
hogy meddig fáj azt nem tudhatom...
Arra gondolok,hogy gondolsz e ránk,
eszedbe jutunk-e néha magányos órán.
Vajon mit csinálhatsz,hol lehetsz,
ajkad másra mosolyog-e.
Két szemeddel mást égetsz netán,
s kezeid más felé nyújtod-e már...
Szeretnék beszélni veled,
elmondani mit akkor nem mondtam el...
de nem lehet,mert olyat ígértem,hogy elfelejtelek...

 

Már tudom és értem s érzem is,
mi a fontos miért küzd a szív...
De a szeretet bennem is él s lassan utat tör a fény,
érzem itt bent,hogy van miért...
Vannak kik gyűlölnek s vannak kik szeretnek,
bár a segítő kezeket sokáig ellöktem.
Sok ígéret s álom csábította énem,
de már tudom azt,hogy hazugság volt minden...
Nem kell nekem vagyon,nem kell nekem semmi földi kincs,
kívánságom csekély:egy szerető szív!

 

 

Volt idő mikor bilincsbe verted a szívem,
volt idő mikor nem láttam mást csak téged.
Átkozott szerelmünkért fizetem becsesen a vámot,
s már nem kérdem az élet mért akarta hogy fájjon.
Még néha megjelensz előttem de a lelkem már szilárd,
nem fájdul meg a szívem sem ha egy elmúlt emlék rámtalál.
Te voltál az ki megtanított olyannak lenni amilyen vagyok,
te voltál az ki mellett nem kellett álarcot hordanom.
Melletted kifordultam magamból,rossz dolgokat tettem,
de ha most rám néznél látnád,hogy sok rossz dolgom a föld alá temettem.
Rájöttem,hogy amit tanítottál mind hazugság,
mert a harag s gyűlölet megöl mindent körülöttem.
Hát nehezen de megtanúltam szeretni azt is aki bánt,
mosolyogva fogadni azokat kik szemében nem vagyok más mint egy szilánk.
Nem hittem,hogy eljön az a nap mikor nem fog fájni hiányod,
mert Isten a tanúja hogy ért sok sok fájdalom.
De vége azoknak a napoknak jó emlékkel gondolok rád,
nem érdekel mi történt s az se hogy bántottál.
Mert a múlt az legyen múlt s a megbocsálytás nagy erény,
mert kinek harag van a szívében az sosem láthat fényt.
Búcsúzóul utoljára annyit mondhatnék,
legyen az életed olyan amiet szeretnél...
Sosincs késő változni csak akarat kell hozzá,
ne kövesd el azt a hibát hogy mész a saját fejed után...
Tanúlj meg bízni és szeretni,mert szeretet nélkül hiányos az élet,
s hidd el ezt egyszer majd te is megérzed...
S ha megérzed akkor talán meg is érted!

 

 

Démonok csábítanak kéjesen,

s én talán eljátszom velük kedvemre...

Észre sem veszik,hogy mint egy vámpír szívom a vérük,

azt hiszik ők az ászok,pedig csupán egyszerű bábok...

Ki tudja?

Ki tudja hol a határ!?

Ki tudja miért van így!?

Talán a csalódás,

talán a félelem egy újabb veszteségtől.

Félelem,hogy újra összetörik a szív.

Miért van így!?

Talán rosszul hiszem?

Hol a határ!?

Ki tudja!?

Egy az igaz,hogy tiszta a szív,

kinek te kellesz még akkor is ha zárva az ajtód.

Nem dörömbölök,ha nem nyílik ki visszavonulok.

Szívem csak egyet akar,téged boldognak látni.

Hol a határ!?

Ki tudja!?

Csak egy az igaz,a szerelem és a vágy

a többi illúzió csupán.

Harcolni kell érte,hogy igaz legyen...

A szavakban,versekben rejlik az igazság,

ha nem csak olvasunk észre vesszük a szöveg mondanivalóját.

Már nem érdekel mit gondolnak rólam,

már nem érdekel ki mit beszél...

Nem akarok más lenni mint ami vagyok,

mert boldog csak úgy lehetek ha magam dalolva vállalom.

Én nem akarok megfelelni senkinek,

tőlem ne kérje senki azt,hogy változz értem...

Mert ki ismer s igazán szeret,az elfogad s nem kér arra,hogy más legyek!!!

Oldal: Versek
Versek és gondolatok... - © 2008 - 2024 - versek-gondolatok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat